Délelőtt megint elmentünk a Boribon kuckóba tornázni. Petra szokás szerint végig aludta az egészet és most kivételesen Máté is jól viselkedett. Lehet azért mert csak hárman voltak. POnt egyidősek és a kisfiú nagyon félős volt, a kislány meg igazi csaj. Lelkesen utánozott, csinált mindent, mondókázott, énekelt. Máté inkább megfigyelő álláspontra helyezkedett de legalább nem pörgött és hisztizett. Még a kezem is hajlandó volt megfogni és úgy "tekereg a kígyózni". A gitározás megint nagyon tetszett neki, most Ő volt az első aki odaült így Ő választhatott dalt először és pengethette a húrokat. A bálnás éneket kérte, mondta, hogy báááá. Múltkor is ezt énekelte neki Mónika. Már nem akart görcsösen a húsok közé csapni, hanem hagyta magát szépen irányítani. Sőt most egyik játéknál sem hisztizett ha vége volt. Az a baj, hogy jövő héten pünkösd miatt nem lesz így kizökkenünk.
Az esti eseményekről meg beszéljenek a képek Patrik blogjából:
katt ide: patrik-baboca.blogspot.com/2009/05/apak-kalitkaba.htm
AZt hiszem a képek mindent elmondanak a tegnapi napról:)
Utolsó kommentek