Ma hétkor keltünk...én még aludtam volna de Máté nem engedte így felkeltem.
Persze Ő nem akar felöltözni így kisebb harc révén sikerült lerángatnom róla a pelenkát meg a pizsamát. Reggelire megivott több pohár teát és be is fejezte. Én meg nem vitatkozom vele. HA nem eszik nem eszik. Ő baja.
Tegnap óta kalácsot akartam sütni így gyorsan begyúrtam a tésztát, feltettem a borsólevest főni és fél 10-re készen voltam mindennel, már csak a kalácsot kellett megfonni és megsütni.
10 után nem sokkal jött a védőnő...szokásos kérdések majd balra el. Máté kcsit kiment az apjához az udvarra de egy óra múlva bőgve jött be. Fene tudja miért. Persze meglátta a kisült kalácsot és azonnal kellett neki belőle. Mit mondjak nagyon finom és foszlós lett, ketten meg is ettük a felét, a borsóleves meg jó lesz vacsorára:)
Petra közben párszor felébredt és egyből enni kért majd azonnal vissza is aludt. Délben Máté is csatlakozott az alvók táborához, ha felébred kimegyünk mindannyian levegőzni.
Foszlós kalács:
50dkg liszt, 2dkg élesztő felfuttatva tejben, egy egész tojás és egy sárgája, csipetnyi só, 2,5 dl cukros tej (4-5 ek cukorral!), 5dkg olvasztott vaj. A vaj felét hozzáadjuk az elején, majd a másik részét gyúrás után. Ettől lesz foszlós a kalács majd! Én reszelt citromhéjat is teszek bele mert úgy még finomabb. Jól meggyúrni, elég finom lágy tésztát kell kapni, majd lassan megkeleszteni.
Ha megkelt akkor kalácsot fonni belőle és újra keleszteni. Tetejét megkenni tojással és 160 fokon megsütni. A végén cukros tejjel meglocsolni és picit még sütni.
A délutáni séta igen rövidre sikerült mert fújt a szél így nekem nem votl kedvem a altyakban tologatni a lányt, Máté meg egyfolytában piszkálta szegény Timit így folyamatos volt a hiszti. Hol az egyik hol a másik nyavajgott valamiért. Szegénykéim már nagyon unják ezt a hideget! Mennyivel jobb volt nyáron árkot járni! Így inkább bejöttünk.
Este együtt fürdettük a gyerekeket, én Petrát, LAci Mátét. FÉl kilnec körül a lány elment aludni majd tízkor eljátszotta az éhen halok szindrómát. Megetettem de még mindig úgy tet, mint aki éhes. NA gondoltam megnézem mennyit bírna még enni így olvasztottam ki neki tejet....haha 25ml-t vagyis két kortyot ivott meg belőle és már nem is kellett neki több! Szóval csak hülyített.
Fél egykor még nem akart aludni így magamhoz vettem de így is elég sokáig nézelődött én meg aludtam, időnként fél szemmel rápillantottam mit csinál.
Hajnalban valamikor jöt Máté is, Petra újra ébredt egy kis korai nasira. Ekkor már sikerült betenni az ágyába mert Máté jó érzékkel ráfeküdt a fejére.
Volt is alvás reggel fél nyolcig.
de ez már egy másik nap....ami nem jó hírekkel kezdődik. Telefonáltak a klinikáról, Petra újszülöttkori PKU tesztje eltérést mutat, jövő héten vinni kell újabb vizsgálatra. Bízom benne, hogy nem lesz baj....egy egész életet leélni ilyen diétával, gyakorlatilag sem húst, sem tejterméket sem fehérjét tartalmazó dolgot enni tilos!
http://www.halozattv.hu/page/cikk/kc/4/135/1
Utolsó kommentek