Hétfő reggel elvittem Petrát az ortopédiára csípő szűrésre. Végre már nem az az undok dokinéni van, hanem egy pasas aki legalább kedves az emberhez és a gyereket is rendesen megvizsgálta. Minden OK, majd pénteken lesznek az UH-ok. Has-koponya és csípő. Estlre kaptunk időpontot de legalább nem kell egész nap zselézett fejjel lennie a lánynak hanem utána lehet is egyből fürdeni.
Bementem a DM-be nézni neki alvórongyit de úgy érzem kicsit túlzás egy macifejes kendőért 1500.-Ft-ot elkérni. AMiből egyébként is praktikus kapásból két egyformát beszerezni ha az egyik mosásba vagy elvesztésre kerülne.SZóval inkább varrtam neki egyet. Az egyik oldala a maradék paplanhuzatból flanelből, a másik oldala rózsaszín pamut, a két sarkára pedig az IKEA-s halacskás forgóról levágott plüss halakat tettem. Egyből kettőt gyártottam neki. Boldogan aludt is vele elbújva.
Laci ki is használta, hogy üzemben a varrógép, hozott egy rövidnadrágot megvarrni. Hiába varrom meg neki úgyis szétszakad...gondoltam összedobok egyet dolgozni hipp hopp. Khmmm kék anyagból varrtam is neki egy leginkább úttötő szoknyára hasonlító csodát. Ha felveszi úgy már nem annyira gáz. Végül is ha csak egyszer veszi fel mert aztán szétszakad már nyert ügyem van. Házat simogatni jó lesz. Na ezen jót nevettünk mert a szomszéd Feri aki egyébként festő éppen csúszda állványt hegesztett, Laci meg akinek szakmája a hegesztés házat vakolt....még jó, hogy mindenki azt csinálja amihez ért :)
Na a nagy varrásba belebuzdulva magamnak is varrtam egy felsőt. Egyszerű félvállas világoskék pamut póló fehér paszpollal, a vállán pedig egy fehér gyöngysorral kapcsolódik össze az eleje és a hátulja. Még csak prototípus, nem is túl igényesen varrtam meg. Petra egész nap a járókában nézelődött, nevetgélt, a hátán brékelt körbe körbe. Egy tünemény. Boldog mosollyal hálálta meg ha ránéztünk, ha meg szóltunk is hozzá odáig volt örömében.
Estefelé Laci felmászott Rudi házára és vágott nekem orgonát hogy illatozzon idebent. Vágott Andinak is mert valamelyik nap épp erről beszéltünk. Gyorsan átslisszantam vele de már épp fürdés idő volt így cska betűztem a postaládába mert láttam, hogy kint az autó és úgyis beállnak vele. Remélem nem jártak úgy a virágok, mint az enyémek mert én kinthagytam őket víz nélkül egész éjszaka. Azért bízom benne, hogy felélednek még. Vagy lehet újra kutyaólat mászni.
MA nem csináltunk semmit, Máté egész nap ténfergett jobbra balra, nem akart aludni így most hisztizik. Megcsináltam az adóbevallásokat és slussz.
Utolsó kommentek